Az RTL Klub nagyot hibázott. Kiderült ugyanis, hogy VV Kinga pánikbeteg. Ebben az esetben pedig, semmiképpen sem szabadott volna a lányt beválogatni a Való Világ 5 műsorba. Az egyik este erről Fecónak és Csabának vallott!
– Amikor pánikbeteg voltam, anyukám mindig mellettem aludt – kezdte a beszélgetést VV Kinga. – Úgy indult az egész, hogy elmentem futni, és mire hazaértem, 180 lett a vérnyomásom, és nem ment le. Nagyon rosszul voltam és szédültem. Elmentünk az ügyeletre, ahol csomó nyugtatót kaptam. Már a kocsiban elkezdett zsibbadni a kezem, és az anyukám teljesen rosszul volt, mert az infarktus jeleit produkáltam – mesélte társainak.
– Nagyon rossz volt, mert annyira rettegtem mindentől, azt hittem, hogy minden félórában meghalhatok. Akkor már azt érzed, hogy inkább öngyilkos leszel, csak ne érezd azt minden egyes nap, hogy meghalsz.
A Bors magazin megkereste VV Kinga szüleit is, akik őszintén beszéltek lányuk betegségéről:
– Ha az ember egy ilyenen átesik, hosszú évek kellenek ahhoz, hogy teljesen meggyógyuljon.
Féltettük is, amikor jelentkezett a játékba. Amikor Vera felidegesítette Gergő miatt, már én is azon a ponton voltam, hogy elmegyek, és kihozom Kingát – nyilatkozta Kinga édesapja.
A Bors megkérdezett egy pszichológust is: – Az ő idegrendszere érzékenyebb az átlagosnál, és problémái vannak az indulatkezeléssel. A pánikbetegség alapja a szorongás, ami Kingánál is megfigyelhető. Ha legalább egyszer eljutott odáig, hogy a problémáit az öngyilkossággal oldja meg, akkor feltétlenül szükség van orvosi figyelemre. Elég fiatalon kialakultak nála problémák, és ilyen komoly pszichés megterhelés után nagyobb esély van rá, hogy újra jelentkezik a betegség. Egy szakember sem tanácsolta volna a beköltözést.
Úgy tűnik, a csatornánál nem tudtak arról: Kinga pszichés állapotával problémák vannak. – Kinga megfelelt az orvosi alkalmassági vizsgálaton, ezért beköltözhetett. A nap 24 órájában orvosi felügyeletet biztosítunk, így ha bármilyen probléma felmerül, azonnal el tudják látni a játékosokat – mondta el Dobsi Adrienn, a műsor sajtószóvivője.